Vannak helynevek, amelyekről mindenki hallott, mégsem tudjuk az eredetét. Nem csupán az utca embere, hanem a tudomány is (egyelőre) nyitott kérdésnek tekinti az etimológiai feladványt. Ám még ennél is izgalmasabb, hogy mik történtek ezen a területen. A Harangos-tó környéke igazán sok rejtély tudója. Hun csontok, török dúlás, zsidó gyilkosság és a cigányváros rémisztő világa is visszaköszön a néma, mára kiszáradt, lecsapolt tó történetéből.


A tó környékének jellegzetes „településrésze” volt 1945 előtt a cigányváros, a Harangos-telep, a Cserepes. Itt, a mai szemmel borzalmas, őskori körülmények között élt a kisszámú halasi cigányság. Belterjesség, tífusz, lopás, éhínség, razzia: ezek jellemezték jellemezték a két világháború közti időszakot velük kapcsolatban.

A helyi média erre még egy lapáttal rátett, és állandóan uszított ellenük. 1928-ban például nem kis gúnnyal írt egy cigányok elleni provokációról, miközben a provokátorokat igyekezett védeni: „Három csacska fiú is kisétált a Harangos-tó környéke felé, elkalandoztak a cigányok sorára is és hogy szórakozásuk teljesebb legyen, egy kis riasztó pisztolyt is vittek magukkal. (…) A fiukban incselkedett a kis ördög. Gondolták, megijesztik a cigányokat. Lőttek tehát a cigányok felé, mire azok ijedten dekkolni kezdtek. Talán még lövészárkot is ásnak, ha nem látják, hogy ártatlan kis durrogtatás az egész. Bátorságot kapnak tehát és előbújnak és a fiuk szemébe vigyorognak. Sokan a purdék közül gúnyosan közelednek is feléjük. Ezt már nem bírták a fiuk. — Hu, az anyátok, hát nem is féltek? — berzenkedett bennük az önérzet és az egyik, aki éppen a kis kutyariasztót fogta, rásütötte azt a közelében álló cigánygyerekre. Persze minden veszély nélkül. A purdé iszonyú visításba tört ki, mert nyilván ő is vallja, hogy jobb félni, mint megijedni. A cigányok pedig erre, öregek és fiatalok összeröffentek és vad dühvel, cigányméreggel elkezdték üldözni a gyerekeket. Azok is futásnak eredtek és Kleofás kegyelmébe ajánlva magukat, menekültek egy ilyen karaván elől.”

Egyébként a vizes terület azért is volt népszerű hely a cigányok számára, mert itt tudták ősi szakmájukat, a vályogvetést gyakorolni, ami nyári idénymunkaként megélhetési lehetőséget biztosított számukra a 20. század második feléig.


Visszatérve végül az etimológiai kérdésre. Az egyik helytörténész a kérésemre a napokban így foglalta össze a Harangos-tó nevének eredetét: „Nem tudom mikori az elnevezés. Két magyarázatot ismerek. Az egyik az, hogy a templom harangját rejtették a tóba, a másik Nagy Czirok Lászlótól származik, mely szerint eredetileg a kutat hívták Harangos kútnak, és a név ráragadt a tóra is.”

Kissé bővebben kifejtve, Egyesek szerint itt állt a város egyik lerombolt temploma, a Templomhegynél. Két feltételezett hadi eseményt is kötnek ide. Egyszer, hogy talán, itt zajlott le az 1492-ben a szétzüllött Fekete sereg szétverése. Esetleg innen nyerte a nevét a terület, mármint azért, mert állítólag a harcok során elpusztult templom harangját a tóba süllyesztették. Mások szerint a 16. században, a török dúlás idején a halasiak iderejtették harangjukat, és innen az elnevezés.

Nagy Czirok László néprajzkutató felvetése viszont logikusabb. Egyfelől, mert a 19. század második fele előtt nem lelni a Harangos-tó helynevet. Másfelől, mert akkor ez a terület még valószínűleg a szikes Nagy-tó egybefüggő része volt, ezért aztán nem nevezték el sehogy. A Harangos-kút viszont régebbinek tűnik. Ráadásul Halason, a 18-19. században éltek Harang, Harangi családok, akikről elnevezhették a kutat, majd a kútról a tavat.

A mára már eltűnt Harangos-tóról - amelynek nagy részét az 1960-as években lecsapolták és feltöltötték, majd a legnépszerűbb helyi „agorát”: a vásárteret alakították ki rajta - a mai fiataloknak kevés emléke van, de a már a középkorúak sem sokat tudnak róla. Viszont az idősebb halasiak szívesen emlékeznek rá: főként az alacsony vízállás, a korcsolyázás, a vályogvető cigányok és a sziksó gyűjtése él még bennük a titokzatos, rejtélyeket őrző tóról.