A szántáskor kifordított kengyelt 1904-ben Gaál Elek ajándékozta a múzeumnak. Párjáról, más tárgyak előkerüléséről nincs adatunk, noha biztosak lehetünk abban, hogy egy honfoglalás kori sír lelete.

Az ívelt, széles talpalójú kengyel különlegességét a szárán – és részben a fülén – található tausírozás adja. Ennek a technikának az a lényege, hogy a felületet lemélyítették, így képezve ki a mintát, esetünkben a csúcsukkal a kengyel füle felé álló leveleket. A vájatba kitöltőanyagot – ezüstöt és/vagy rezet – kalapáltak bele. A balkányi kengyelen rézzel telítették a leveleket, majd a körülöttük lévő mezőt ezüsttel töltötték ki. A minták külső széle és a kengyelszár között vékony sávba réz tausírozás került.

A kitöltőanyag egy része az idők folyamán kipergett, ám még maradékaiban is tanúskodik honfoglaló őseink fejlett ötvösművészetéről és esztétikai érzékéről.

Jakab Attila




Ezüst- és rézberakásos vaskengyel
Lelőhely: Balkány–Verébsár-dűlő, 1904
Kor: honfoglalás kor, Kr. u. X. század
Gyűjtemény: Jósa András Múzeum régészeti gyűjteménye, ltsz. 64.115.1.
Méretek: magasság 17,7 cm, szélesség 14 cm, talpalószélesség 3 cm, 205,63 g