Tornyai János (1869-1936), festőművész életművét járták körül születésének 150. évfordulója alkalmából a Tornyai János Múzeumban csütörtökön megrendezett tudományos tanácskozás előadói, ahol a névadó szeptember közepéig látható gyűjteményes kiállításának katalógusát is bemutatták.

A Tornyai munkásságának rövid keresztmetszetét adó katalógus tartalmazza a kiállítás falakon látható közel háromszáz műalkotásának jegyzéke mellett Nagy Imre, a tárlat kurátorának tanulmányát, valamint mintegy hatvan színes reprodukcióval áttekintést nyújt Tornyai témáiról, formanyelvéről, színvilágáról és képzőművészeti világának alakulásáról.

Tornyai János nemcsak a magyar modernizmus és az ábrázoló festészeti törekvések egyik alkotója, de művészetszervezőként és közösségszervezőként egyik ösztönzője volt a vásárhelyi múzeum megalapításának, amely később néprajzi gyűjteményét és számos képzőművészeti alkotását is megvásárolta. A konferencia résztvevőit köszöntő Dr. Miklós Péter, a közgyűjtemény igazgatója emellett emlékeztetett: már Tornyai életében, 1934-ben létrejött a nevét viselő társaság, amelynek célja volt az értékőrző, a népiségből merítő, az ábrázoló realizmust a modernitással ötvöző törekvéseket megjeleníteni a képzőművészet mellett az irodalomban, a publicisztikában, a tudományban, a szociográfiában is.

A konferencia nyitóelőadásán Sümegi György művészettörténész, muzeológus az alföldi születésű, valamint az ide települt művészek „táj-képéről” tartott jelenkori átvilágítást és ismertette összehasonlításának eredményeit, míg Tóth Károly művészettörténész Tornyairól, mint a 20. század vásárhelyi művészetét összefoglaló irodalom legtöbbet említett alkotójáról szólt, akinek művei az 1985-ben Hódmezővásárhelyen megnyílt Alföldi Galéria állandó kiállításának központjában is állnak.

Tornyai a Serház téri műtermébe fogadta fel házvezetőnőnek a nála 14 évvel fiatalabb Kovács Máriát, aki nem csupán élettársa, hanem Mári néven festőtársa is lett – mondta el Nagy Imre művészettörténész előadásában. Tornyai segítette, majd megvásárolta Máritól több mint 600 festményét, mely a Tornyai-hagyaték részeként a festő 1936-os halálát követően a városi múzeum gyűjteményébe jutott. Leltározásukra csak az 1950-es években került sor, és a Mári művek jelentős része Tornyai műveként került akkor nyilvántartásba. A Tornyai-kiállítás kurátora szerint rendkívül fontos, hogy a két (gyakran valóban a felismerhetetlenségig egymásra rímelő) festői életmű stiláris szétválasztása megtörténhessen és ennek eredményeképpen Tornyai János szakmai-művészeti megítélése végre a megfelelő rangot jelölje ki számára a 20. századi magyar művészet történetében.

Mérföldkőnek tekinthető a Tornyai-életműben 1928-1929-es időszak, amelyet Tornyai Baján töltött. N. Kovács Zita művészettörténész, a Duna-parti város múzeumának igazgatója elmondta: Tornyai bajai megújulása mintegy monumentális szótár foglalja össze az Alföld vizuális szókincsét, míg Szabó Noémi, a Ferenczy Múzeumi Centrum főosztályvezetője Tornyai Jánosnak a szentendrei Művésztelepen eltöltött időszakát mutatta be. A szentendrei közösség, főként a műterem-társ és ifjú barát Barcsay Jenő (1900-1988) felszabadítóan hatott az idős mesterre, s a nehéz élet fáradalmaiban meggyötört Tornyai kései művészetére olyan inspiráló hatással volt, hogy szinte ontotta keze alól a frissebbnél-frissebb festői megoldásokkal teli vásznakat, valamint „kisebb és nagyobb deszkákat”.

Szabó Veronika referátuma Tornyai közel száz napló-kötet és füzet adta forrásanyagból válogatva mutatta be Tornyai művészetelméletét, míg a konferencia zárásaként Dr. Nátyi Róbert művészettörténész, főiskolai docens kifejtette: Tornyai csak nagyjából negyvenes éveihez közeledve (1907-1908) alakította ki azt a sajátos stílust, amely a későbbiekben őt a magyar festészettörténet összetéveszthetetlen karakterű alkotójává tette. E stílus kialakításban hatott a művészre Cézanne és Endre Béla is, s lényeges, hogy a stílust nem improvizatív módon, hanem azt tudatosan felvállalva, azzal azonosulva valósította meg, s vált a huszadik század első harmadának legjelentősebb hazai festőjévé.

A Tornyai-konferencián – amelynek levezető-elnöke Képiró Ágnes, a vásárhelyi múzeum művészettörténésze volt – elhangzott előadásokat bővített, szerkeszett és képanyaggal illusztrálva a művész nevét viselő közgyűjtemény tanulmánykötetben jelenteti meg még a Tornyai-emlékév folyamán.