A hagyományos mézeskalácsot lisztből, mézből és cukorszirupból sütötték. Az előkészített tésztát negatív vésetű fa formákba, ún. ütőfákba nyomkodták. Pihentetés után speciális kemencében, több sütőterű cukrászkemencében sütötték ki. A faragott mézeskalácsformákat vagy ügyes kezű mesterek faragták, vagy rézmetszők, ötvösök készítették megrendelésre.

A művészi igénnyel megmintázott ütőfák leggyakoribb alapanyaga a körtefa volt. A faragásokon gyakran bibliai jelenetek, szentek, püspökök, papok szerepeltek, de a profán témák is gyakran előfordultak. A legnépszerűbb mézeskalácsok huszárt, babát és szívet formáztak. A barokk kort idézték a díszes ruhájú nemes urak, hölgyek vagy a hintó. Idővel megjelentek a mindennapi élet kellékei, eseményei és az aktuális technikai újdonságok (pl. vasút, gőzhajó, kerékpár, autó) ábrázolásai is.

A mézeskalács sorsa természetesen az volt, hogy megegyék, de ha megmaradt, romlékonysága miatt idővel akkor is az enyészeté lett. Az ütőfák viszont maradandónak bizonyultak, és máig őrzik koruk lenyomatát.