Eseménynaptár
2018. november
29
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
2
2018.11.16. - 2018.11.16.
Veszprém
2018.11.16. - 2018.11.16.
Debrecen
2018.11.15. - 2018.11.15.
Budapest
2018.11.15. - 2018.12.30.
Pécs
2018.11.06. - 2018.11.06.
Veszprém
2018.10.31. - 2018.10.31.
Budapest
2018.10.30. - 2018.11.22.
Budapest
2018.10.30. - 2019.04.29.
Budapest
2018.10.26. - 2019.03.31.
Budapest
2018.10.25. - 2019.01.20.
Szécsény
2018.10.22. - 2018.10.28.
Budapest
2018.10.20. - 2018.10.23.
Szentendre
2018.10.18. - 2018.11.18.
Budapest
2018.10.18. - 2019.01.27.
Budapest
2018.10.18. - 2018.11.30.
Budapest
2018.10.18. - 2019.01.13.
Budapest
2018.10.18. - 2019.01.27.
Veszprém
2018.10.17. - 2018.10.17.
Budapest
2018.10.17. - 2018.10.17.
Szeged
2018.07.02.
hír
Ha tetszik, ossza meg másokkal is:
Kányádi Sándor nemcsak a 20. és a 21. század, hanem az egyetemes magyar irodalom egyik legnagyobb költője.

Költészetének legfőbb üzenete a szülőföld szeretete, a táj, a kultúra és az ember egysége, az anyanyelv megtartó ereje, az erdélyi kisebbségi sors. Költészetében a közösség élete, léte, hétköznapjai egyetemes, időn és téren felüli érvényt kap.

1929. május 10-én született a Hargita megyei Nagygalambfalván. Iskolái elvégzése után a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem szerzett magyar-irodalom szakos tanári diplomát, de a tanári pálya helyett életét az irodalomnak szentelte. Felfedezője és első mestere Páskándi Géza volt, első versét is ő közölte a bukaresti Ifjúmunkás című lapban, 1950-ben. Ezt követően versek, kötetek, erdélyi, magyarországi és nemzetközi turnék sokasága következett.

„Költészete töretlenül hiteles: megformáltságban, nyelvében, versszerkesztésében sohasem haladta vagy előzte meg azt a szintet, melyet érzelmileg, gondolatilag birtokolt, idegen vagy félidegen felségvizekre sohasem hajózott, mindenkor az általa teljességgel birtokba vett világról írt, arról, amelyikben teljességgel otthon volt” – írja róla életművének kutatója és monográfusa, Pécsi Györgyi: „A költő pedig nem tett mást – ahogy mondani szokta –, mint leírta, amit látott. Csakhogy amit meglátott, és ahogyan leírta, abból a 20. század második felének legjelentősebb erdélyi magyar költői életműve és az egyetemes magyar irodalom kimagasló értéke született.”

„valaki jár a fák hegyén / ki gyújtja s oltja csillagod / csak az nem fél kit a remény / már végképp magára hagyott // én félek még reménykedem / ez a megtartó irgalom / a gondviselő félelem / kísért eddigi utamon / … / valaki jár a fák hegyén / mondják úr minden porszemen / mondják hogy maga a remény / mondják maga a félelem” – írja abban a versében, mely – ahogy költészete egésze is – iránytű, mérce és mérték volt nem egy nemzedék számára.

Kányádi Sándor emberi habitusában, erkölcsében, tartásában, humanizmusában, hazaszeretetében és kiemelkedő költői-írói tehetségében felül tudott emelkedni a mindennapi csatározásokon, alakja és költői életműve így tudott szinte mindenki számára adni: akár jelentést, akár erőt, akár szavakat a sorshoz és az élethez.

Művészetéért számos rangos elismerést, többek között 1993-ban Kossuth-, 1994-ben Herder-, 1998-ban Magyar Örökség, 2005-ben Hazám, 2008-ban Táncsics-, 2011-ben Aphelandra-, 2014-ben Széll Kálmán- és Budapestért, 2017-ben Prima Primissima díjat kapott. 2004-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést, 2009-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét vehette át, 2007-ben a Magyar Írószövetség örökös tagjává választották, 2014-ben a Nemzet Művésze lett, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja volt.