2024.03.06.
Dobó István Vármúzeum

Egri vár bora 2024

2024.02.28.
Intercisa Múzeum

Ingyenes múzeumlátogatási alkalom

2024.02.26.
Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum

Süveges Rita lett az Eszterházy Arts Awart közönségdíjasa

2017.01.18.
hír
Ha tetszik, ossza meg másokkal is:
Mintegy 3,5 milliárd forintos kormányzati támogatásból kaphat új épületet az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézete (MTA KOKI) - jelentette be Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke a frissen átadott Humán Tudományok Kutatóházában kedden Budapesten. Kiemelte azt is: tervezik az MTA fővárosi székházának felújítását is.

A 3,5 milliárdos kormányzati támogatásból új kutatóház épül az MTA KOKI mostani épületének szomszédságában. A beruházást az tette szükségessé, hogy a kutatóintézet régi, korszerűtlen tömbháza egy hatalmas költségekkel járó felújítás esetén sem felelne meg a mai igényeknek - hangsúlyozta Török Ádám, az MTA főtitkára, aki szerint az idén kezdődő beruházás várhatóan 2019-ben fejeződhet be.

Az MTA KOKI - amelynek korábban Vizi E. Szilveszter akadémikus, az MTA korábbi elnöke volt az igazgatója, 2002 óta pedig Freund Tamás akadémikus, az MTA alelnöke vezeti - a központi idegrendszeri betegségek kutatásának világszerte elismert műhelye. 2016-ban az intézet három kutatója is elnyerte a legnevesebb uniós kutatásfinanszírozási alap, a European Research Council (ERC) támogatását.

Török Ádám elmondta: a további idei beruházások között van az MTA Nyelvtudományi Intézete és az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontja soproni épületének felújítása. Befejeződhet idén az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont korábban megkezdett felújítása is.

A kormány 6,8 milliárd forinttal támogatta a Humán Tudományok Kutatóháza felépítését a főváros IX. kerületében, a Tóth Kálmán utcában. A négy részből álló, több mint 21 ezer négyzetméter alapterületű épületben mintegy 750 szakember dolgozhat, a dolgozószobák mellett könyvtárat, konferenciatermet, régészeti laboratóriumokat, tárgyalókat, közösségi tereket, teakonyhákat és éttermet is kialakítottak - mondta el Török Ádám, aki szerint az új épület korszerű követelményeket biztosít az akadémiai kutatók számára.

A Humán Tudományok Kutatóházába az eddig a budai Várban működő kutatóközpontok, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont (MTA BTK) egyes intézetei és az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont (MTA TK) költöznek.

Emellett az új épületben kap helyet az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpontja (MTA KRTK), valamint az MTA Pszichiátriai Művészeti Gyűjteménye is. Török Ádám újságírói kérdésre kitért arra is: a költözést a közbeszerzési eljárások visszás szabályozása nehezítette meg, ezért egyelőre még nem állnak rendelkezésre az épületbe szánt új bútorok. A csúszás miatt az MTA KRTK várhatóan nyáron költözik be az új tömbbe.

Az MTA várbeli épületeinek - Országház utca 28-32. és az Úri utca 49-51. szám alatti ingatlannak - az értékesítését 2016 decemberében hagyta jóvá a köztestület elnöksége 9,4 milliárd forintos áron az állam részére. Az összeget az MTA székházának felújítására fordítanák. A felújítás részeként a székházat egybenyitnák az MTA Könyvtár és Információs Központnak helyet adó, mögötte álló épülettel és új kiállítótereket alakítanának ki az akadémia irodalmi és művészeti kincseinek bemutatására - mondta el a sajtótájékoztatón Barnabás Beáta, az MTA főtitkárhelyettese.

Mindezek mellett 6 milliárd forinttal támogatja az állam a martonvásári kastélyparkban felépülő Agrár-innovációs Centrum létrehozását, új műszerekre további 3 milliárdot költhet az MTA. Ezenfelül 800 millió forint áll rendelkezésre az agrárkutatás céljait és eredményeit modern tudománykommunikációs eszközökkel bemutató új látogatóközpont megvalósítására és a környezetében lévő Brunszvik-kert rekonstrukciójára - közölte Barnabás Beáta. Az új centrum fogadja be az MTA Agrártudományi Kutatóközpontjának (MTA ATK) jelenleg több telephelyen működő intézeteit, így a Mezőgazdasági Intézet mellé költözik a Növényvédelmi Intézet és a Talajtani és Agrokémiai Intézet is.

Barnabás Beáta kiemelte: a világszínvonalú műszerpark és a különböző területeken dolgozó kutatók egy helyszínre költözése kiváló lehetőséget teremt arra, hogy a globális klímaváltozással együtt járó extrém időjárási körülményekhez alkalmazkodni képes gabonafajták nemesítésének lehetőségeit kutassák.

(MTI)