Európai kitekintésben a farsangi hagyománykörben található népszokásokban a színjátékoknak, alakoskodásnak szinte minden típusa előfordul a Kárpát-medencében. A farsangi szokások között vannak termékenység-bőségvarázsló jellegű, individuális cselekedetek, és az egész közösségre vagy kisebb-nagyobb csoportokra kiterjedő nyilvános, közös alakoskodó játékok. A mohácsi sokácok busójárása szervesen beleillik ebbe a szokásrendszerbe, de különlegességével napjainkig követhető szokáscselekvéseivel egyedülálló és igen izgalmas kutatási terep.

A 15-16. századtól kezdve a dudaábrázolások száma jelentősen megnő. Ezeken az ábrázolásokon egy érdekes kettősség figyelhető meg. A művészek szükségét érezték a kor követelményeinek megfelelően a Szentírás szereplőinek és eseményeinek jelenre való kivetítését, újraértelmezését. Ezt úgy érhették el leghatásosabban, ha realisztikus módon a mindennapi élet helyszíneire „ültették be” a Krisztusi szenvedéstörténet legjellemzőbb eseményeit és szereplőit. Ezek az állítások főként a németalföldi festők és grafikusok művein figyelhetők meg a legalaposabban, de Dürer metszetein is szépen kimutathatók.[1] Ezek az ábrázolás-típusok a karácsonyi–farsangi szorosan kapcsolódó szokásrendszer miatt szervesen kapcsolódnak és bizonyítják, hogy az európai művelődéstörténetben a duda milyen fontos szerepet játszott a szokások zenei világában. A hangszerek között szinte egyeduralkodó volt.

A farsangi menetet Brueghel Farsang és Böjt csatája (1559) című festményén dudás vezeti[2], és Bosh Triptihonján (1504) az Utolsó ítélet megjelenítésénél a világ korongja tetején a farsangi maszkokra emlékeztető jelmezeket viselő alakok, párok egy dudát táncolnak körül. Mindez egybecseng Bachtyin megállapításaival, hogy a farsangi időszak „a feje tetejére állított világ”[3], hiszen az év ezen időszakában minden etikai tiltást feloldottak, és az életöröm az európai farsangi szokáscselekményekben, így a vizsgált busójárásban is megfigyelhető. Nem véletlen, hogy a farsangi időszakban ünnepelt Kánai mennyegző szokásrendszerében is megtaláljuk a dudásokat, hiszen a fent említett Bosh[4] azonos című festményén is dudás muzsikál az asztaltársaságnak.

Magyarországon is élt az Európa-szerte ismert szokás a böjt és a farsang tréfás küzdelméről.

Ha a Kárpát-medencében a farsangra vonatkozó adatokat vesszük számba, akkor egy 1818-ban nyomtatott ponyva címlapja a legbeszédesebb adat. A képen három táncoló, mulatozó pár látszik, akiknek két muzsikus (egy hegedűs és egy sípos) szolgáltatja a zenét.

Külön érdekesség, hogy a 20. század első harmadában a palóc községekben még általános szokásként dudabálokat rendeztek a farsangvégi időszakban, ahol a gyermekeknek dudások fújták a talpalávalót. A kiváló dudás, Ciglan János például a saját házában rendezett farsangi dudabált 1910-ben, ahol három napig muzsikált a gyermekeknek. Ezért akkor 12 Ft-ot kapott.

A Pest megyei Turán a századelőn a farsang utolsó három napját mulatságban töltötték. A kisebbek a „kisivó”-ba, a nagyobbak az „ivó”-ba mentek, ahol belépődíj ellenében (8-12 krajcár) dudabált és citerabált rendeztek. A dudába 12 éves korukig, míg a citerabálba 16 éves korukig jártak a fiatalok. A Dráva menti magyar favakba (Drávabogdányba, Drávaszentesre, Sósvertikére, Becefára) a horvát dudások is eljártak köszönteni. A Somogy megyei Tótújfaluban is emlékeznek arra a szokásra, amikor a dudás egy jó táncossal járta a falut és minden házba betérve a háziakkal együtt dalolt és táncolt, hogy a kender nagyra nőjön.

Az asszonyok is szerveztek a farsangi időszakban olyan mulatságokat („asszonyfarsang”), ahonnan a férfiakat a dudás kivételével kirekesztették. Ardai József Dráva menti horvát-magyar dudás így mesélt erről: „Az 1930-as években még hívtak asszonyfarsangot muzsikálni Nagykozárba. Kint rendezték a mulatságot a szőlőhegyen, egy nagy présházban. Férfiember rajtam kívül ide nem léphetett be. Fiatal legények női ruhában megpróbáltak bejutni, de ha az asszonyok elkapták őket, levetkőztették a betolakodót és kidobták a helyiségből.”

Battán (a mai Százhalombatta) a szerb asszonyok farsang utolsó vasárnapján rendezték ezt a mulatságot. A 19-20. század fordulóján még ott is dudás zenélt. A mohácsi busó-csapatok a II.világháború előtt még dudásokkal érkeztek a házakhoz, és az esti sokác farsangi bált az 1960-as években is dudazenére nyitották meg. A szlovákoknál is megtaláljuk ezt a gazdag farsangi dudáshagyományt, aminek legszebb bizonyítéka, hogy Kislehotán (Mala Lehota) Garaj Bernard vezetésével és irányításával az elmúlt évtizedekben nagyszabású farsangi dudásfesztiválokat rendeznek a dudáshagyományok emlékére.

Az itt kiállított Pál István (1919-2015) dudája is muzsikált a farsangi időszakokban. Pista bácsi nagyszerűen tudta fújni a talpalávaló palóc csárdásokat, amelyek nélkül egy farsangi dudabál mit sem ér. Pista bácsi több alkalommal muzsikált a szlovákiai farsangi dudásfesztiválon is, a kislehotai közönség nagy örömére.

Szóljon a duda még hosszú-hosszú évtizedekig a farsangi dudabálokon.