A nyár a pihenés, kikapcsolódás időszaka. A Balatoni Múzeum sorozatában mostantól néhány héten át a nyaralás és utazás témához köthető műtárgyakat mutatunk be.

Egy praktikus és kötelező viseleti darab a régi balatoni nyarakon: a napernyő.

Friss levegőt nem fúj, mint a manapság kézben vihető vagy sapkába épített mini ventilátorok, de árnyékot ad.
A Balatoni Múzeum helytörténeti gyűjteményébe 1971-ben került a kissé sárgult, helyenként foltos napernyő. Már többször is volt azóta restaurálva, most pedig az „Aranyhíd” állandó kiállításban látható, a balatoni fürdőélet történetének egyik jelenetében.

A mögötte levő nagyított képeslaprészlet (1. kép) a balatonfüredi mólót ábrázolja 1909-ben, gőzhajóval és egy sétáló hölggyel. Az ő viseletén látszik, mik voltak a divat és az illem korabeli előírásai. Nyári melegben is hosszú ujjú blúzt, a bokát eltakaró szoknyát, kalapot és kesztyűt hordtak, a tűző nap ellen pedig a napernyő volt a kezükben. Még ha könnyű és világos anyagból is készült a legtöbb ruhadarab és kiegészítő, az eleganciáért és a fehér bőr védelméért meg kellett szenvedni.

Az ernyő anyagának megfelelt a jól feszíthető vászon, a sima felület díszítésére pedig általában a különféle hímzéstechnikák, a kézi vagy gépi csipkék használata volt jellemző, szélükön rojttal. Nyelük is könnyű, esztergált fából, elefántcsontból készült, vagy jelen esetben bambusznádból.

Az Atlanti-óceáni szigetcsoportról, Madeiráról kapta nevét az a fajta hímzés, amellyel ezt az ernyővásznat elkészítették. Az alap textilbe lyukakat ütnek, és ezek szélét finom cérnával körbeöltögetik, mintákat hímeznek köréjük. Az átlyuggatott, csipke hatású vászon dekoratív és még szellőzést is ad annak, aki hordja az ernyőt.

A mellékelt képeken (2-5. kép) kinyitott állapotában láthatjuk, részletekkel.