2024.03.06.
Dobó István Vármúzeum

Egri vár bora 2024

2024.02.28.
Intercisa Múzeum

Ingyenes múzeumlátogatási alkalom

2024.02.26.
Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum

Süveges Rita lett az Eszterházy Arts Awart közönségdíjasa

2014.10.22.
hír, Ókor, régészet, történelem
Ha tetszik, ossza meg másokkal is:

Hadrianus római császárt jeruzsálemi látogatásán köszöntő, kiemelkedő jelentőségű latin feliratos követ találtak Jeruzsálemben.

 

Noha már az év elején megtalálták a jeruzsálemi Náblusz útnál folytatott ásatásokon az i. sz. 130-ban készített, mintegy egy méter széles mészkövet, de az Izraeli Régészeti Hatóság csak kedden tárta a nagyközönség elé a császár érkezésére emelt diadalív részeként készített emléket.


A hat sorban több centiméter nagyságú betűkkel írt felirat a korszak igen ritka latin betűs emlékeit gyarapítja és fényt vet a város újjáépítésére, miután azt hatvan évvel korábban, i.sz. 70-ben lerombolták a római csapatok - közölte a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli honlap.


"Traianus Hadrianus Augustus császárnak, az isteni Traianus Parthicus fiának, az isteni Nerva unokájának, a főpapnak, akit tizennégyszer ruháztak fel a tribunusi és háromszor konzuli hatalommal, az ország atyjának a tizedik Fretensis légiótól" - írták a kőre.


A császárt kőbe vésett szöveggel üdvözlő tizedik légió Jeruzsálem romjainál állomásozott a hatvan évvel korábbi első zsidó felkelés óta. A harcok idején részt vettek Masszada ostrománál is, ahol a zsidók a legenda szerint inkább tömegesen öngyilkosok lettek, mintsem megadják magukat a rómaiaknak.
Hadrianus 130-ban Palesztina tartományban tett látogatása mindössze két évvel előzte meg a zsidók következő, szintén kudarccal végződő Bar Kohba vezette felkelését a római hatalom ellen.


"Ez egy történelmi jelentőségű, rendkívüli lelet" - közölte a régészeti feltárásokat vezető Rina Avner. Azt is elmondta, hogy igencsak meglepődtek, amikor bizánci korból származó csatornák kiásásakor egy római kori feliratra bukkantak egy kőpilléren. A szöveg egy része hiányzik, mert valamikor kivágtak belőle egy kör alakú részt.


A lelet azért különösen fontos, mert "megadja a város hivatalos felépítésének pontos időpontját. Jelzi, hogy hatalmas hivatalos építkezési munkálatok folytak a városban két évvel a Bar Kohba-felkelés előtt" - mondta Avner.


Az idén feltárt felirat bal oldali részét már a múlt század harmincas éveiben megtalálták, az jelenleg a Jeruzsálem óvárosában lévő Krisztus ostorozása nevű templomban tekinthető meg.


A felirat ugyan egyértelműen jelzi, hogy nagyarányú építkezések folytak ebben az időszakban a városban, de sajnos nem válaszolja meg azt a történészeket régóta foglalkoztató kérdést, hogy Hadrianus vajon a Bar Kohba-felkelés előtt vagy büntetésként utána változtatta-e Aelia Capitolinára Jeruzsálem nevét.

 

(MTI)