Gyula egy IGAZI férfi. Vonzó, sármos, erős és magabiztos: tudja, mit akar, és főleg: tudja, hogyan. Olyan fajta, aki garantáltan felkelti a női "vadászösztönt": nehezen elérhető, de nagyon megéri a fáradtságot. Nem túlzás: Gyula rajongásig szerethető!

Gyula, akihez mindig visszatérne az ember lánya…

No jó, öntsünk tiszta vizet a pohárba: az eszesebbek már biztosan rájöttek, hogy valójában Gyuláról, Békés megye gyöngyszeméről lenne itt szó… Arról a városról, amivel sose lehet betelni. Ahol minden megvan, ami egy kellemes hétvégéhez, héthez, vagy netán hónaphoz (!) szükséges: kedves emberek, pozitív hangulat, igényes és olcsó szálláshelyek, egy feledhetetlen élményfürdő, romantikus természeti adottságok, éééééés…. KULTÚRA, KULTÚRA, KULTÚRA - minden mennyiségben! És nem is akármilyen minőségben…

Gyula, a romantikus

Legtöbben nyugat irányából érkezünk a városba a 44-es úton. A Budapesttől 260 kilométernyire fekvő városba a Körösön át vezet az utunk. A Szavasi-Holt-Körös (a Kettős-Körös holt ága) már Békésszentandrásnál felbukkan, ahol helyes kis romantikus folyóparti nyaralók sorakoznak csendben ám hívogatóan a kanyargós Körös partján.  A Romániában eredő Fehér- és Fekete-Körös egyébként Gyula szomszédságában, a dobozi Szanazugban egyesül és válik Kettős-Körössé. A "Szanazug" fogalom: romantika, természetközeliség és hatalmas élmény. (Ne hagyjuk ki: az esti órákban lampionokkal kivilágított kisvonat indul a Várkertből, mely kivisz minket Szanazugba, ahol éjszakai hajókázáson vehetünk részt!)

Gyula, a férfias

Romantika, férfiasság, vitézség… Ugye, hogy manapság mindez hiánycikk?  Gyula azonban ebben is jeleskedik. Robosztus, bevehetetlennek tűnő vára sokáig tartotta magát a török ellen, míg 1566-ban végleg elesett. A nyári hőségben a Körös ugyanis igen megapadt, a törökök pedig lecsapolták a várárok vizét. A víz ihatatlan lett, a levegő pedig nehéz volt az oszló tetemek bűzétől, s járványok pusztítottak a várban. Kercsényi kapitány hatalmas összeggel váltotta meg a törököktől a vár védőinek és lakosainak életét, azonban az ellenség kelepcébe csalta őt, és a kivonulókat egyszerűen lemészárolták. Nagyon kevesen menekülhettek meg hála egy közeli mocsárnak, ahova bevették magukat. A sors iróniája, hogy 130 év múltán, amikor a várat a mieink ostromolták, a törökök kerültek hasonló helyzetbe. A kiéheztetett védők megadták magukat, a magyarok azonban szabad elvonulást biztosítottak számukra.

Gyula, s maga a vár is később tragikus szerepet kapott az 1848-as szabadságharcban is. A világosi fegyverletételt követően ide kerültek a hadifoglyok, akikkel eleinte igen barátságosan bánt az őket őrző orosz hadsereg. Ha ma Gyula utcáit járjuk, emléktáblák sora őrzi annak a kilenc aradi vértanúnak az emlékét, akik ekkor Gyulán - javarészt magánházakban elszállásolva - várták sorsuk beteljesedését. A honvédtisztek lefegyverzését is itt, a Várkertben hajtották végre, majd innen szállították őket Aradra. (Ha a Várkertben járunk, érdemes körbejárnunk a lefegyverzésnek emléket állító szoborkompozíciót.)

A gyulai vár ezt követően az enyészet sorsára jutott. A külső várat teljesen lebontották, s a belső is pusztulásnak indult. Az a csoda, amit ma látunk 2005 fogadja az ide látogatókat.

Gyula: csak a nagyoké!

A Városház utcán egy hatalmas tabló őrzi azoknak a hírességeknek az emlékét, akik Gyulán születtek, éltek, vagy valamilyen formában ide kötődtek. Nem túlzok, ha azt állítom, hogy a tablón 2-300 kép szerepelt. Kezdhetnénk a sort Albrecht Dürer festőművésszel, akinek az ősei a Gyula melletti Ajtósról származnak (ajtó= németül Türer: felmenői ezt a nemesi előnevet használták), de itt ismerkedetett meg a festészet alapjaival az eredetileg asztalosnak tanult Munkácsy Mihály is. Jobb, ha tudjuk, hogy itt született Kohán Görgy Kossuth-díjas festőművész (képeit ma múzeum őrzi Gyulán) és Bay Zoltán fizikus is, akinek nevéhez fűződik többek között a magyar Holdradar-kísérlet (melyről a gyulai Rádiókiállításon is szó esik); de itt szentelték püspökké Apor Vilmost is, aki egyébként korábban, 26 évesen kieszközölte a román katonák túszszerző akciójában foglyul esett gyulai polgárok szabadon bocsátását. És ha az utcákon nyitott szemmel járunk, figyelmesek lehetünk egy emléktáblára, mely egy gyulai árvaház falán arról tanúskodik, hogy innen került József Attila Öcsödre, nevelőszülőkhöz. És folytathatnánk a sort a végtelenségig.

Egy valakiről azonban semmiképpen se feledkezzünk meg! A város egyik leghíresebb szülöttéről, a himnusz atyjáról, Erkel Ferencről. Szülőházában, a németgyulai tanítói lakásban 2011-ben elbűvölő kiállítás nyílt Erkel életéről, aki azon kevés zeneszerző közé tartozik, akiket már gyermekként zenésznek szántak a szüleik. A kis Erkel már 10 éves korában helyettesítette apját az templomi orgona mögött, 11 évesen pedig már koncertet is adott.  Jelmezek, díszlettervek és a háttérben felcsendülő operarészletek tanúskodnak a magyar nemzeti opera megteremtőjének munkásságáról. A folyosón érintőképernyős monitorokon hasonlíthatjuk össze a különböző népek himnuszait a miénkkel, mely szintén Erkel Ferenc tollából származik. A családi bútorok között, a szalonszobában egyúttal helyett kapott egy interaktív sakkozó asztal is, amely mellé bátran leülhetünk, hogy tudásunkat összemérjük a számítógépével… vagy akár Erkel Ferencével, akiről talán kevesen tudják, hogy kora neves sakkozója volt!

Gyula, akire rácsodálkozunk avagy élet az Aquapalota előtt???

OK: jártunk a Szanazugban, utaztunk a városnéző kisvonattal (figyelem: kötelező program nemcsak gyerekeknek!), bekukkantottunk a Várba és az Erkel Emlékházba… Gyakorlatilag megvolt Gyula, mondhatnánk…

Korántsem! Gyulán ugyanis mindig lehet valami MÁST is találni!

Ha valami izgalmasra, szellemesre, ha valami egészen rendhagyóra vágyunk, akkor irány a gyulai Táj Víz Ház! S hogy mi van ott? Hát, ha nem is az egész a világ, de legalább a fele: Gyula és környéke - madártávlatból! Az egykori városi gőzfürdőből startol az a virtuális hőlégballon, melynek segítségével térben hatalmas magasságokra, időben pedig mélységesen mélyre szállhatunk, hogy megismerjük a táj történetét, történelmét, melyben mindig ott volt a háttérben valahol a Körös: akkor is, amikor csak csendesen és hűségesen csordogált élelemforrásként szolgálva az ott lakókat, és akkor is, amikor népe ellen fordulva óriási területeket öntött el vagy éppen a szárasságtól megapadt (mellesleg pont ezzel könnyítve meg a törökök dolgát, hogy elfoglalják a gyulai várat).

Ha sikerült épségben landolnunk, egyéb ínyencségek is várnak ránk! Bármilyen hihetetlen, de volt (fürdő)élet az Aquapalota előtt is!!! Ki gondolta volna, nem? Fürdőző törökökkel fotózkodhatunk, megismerkedhetünk a vajákos mesterséggel (s ha ez nem elég, egy 18. századi boszorkánysággal vádolt füves asszony perén is részt vehetünk), s ugyanakkor az egykori városi gőzfürdő (mert ne feledjük, ott vagyunk!) eredeti, helyreállított termeiben interaktív medencében "pancsolhatunk", és betekinthetünk a monarchiabeli fürdőgyógyászat történetébe (életképek és egy vicces burleszk film segítségével). 

Gyula: akivel megmártózunk a boldogságban

Lesett? Ezek után már ugye mondanunk sem kell, hogy TESSÉK ELMENNI AZ AQUAPALOTÁBA?! Ugye, nem szükséges ecsetelnünk a több mint 900 m2 vízfelület, a sodrófolyosó, a vízesések, buzgárok, fekvőmasszázsok, a családi, a fényalagút és a fánkos csúszda élményét?! Mert már, mindenki érti a lényeget… Látom, hogy buzgón bólogatnak! Tessék kipróbálni: kár írni róla, ahogy egy finom fogásról sem éri meg (lesznek, akik persze ezért megköveznek), de a puding próbája az evés, nem igaz?

Egy utolsó andalító séta és egy jóízű búcsúcsók Gyulával (pardon: Gyulán)

Jó volt Vele. Gyulán érződik, hogy szeret minket, így nekünk is könnyű viszont szeretnünk őt. Búcsúzunk. (No, nem örökre!!!) Még egy utolsó csónakázás a várkertben, vagy éppen az Élővíz-csatornán, melynek gyula szakasza a Fehér-körös természetes medrében halad, békéscsabai része pedig eredetileg tutajozó csatornának készült: az Erdélyi-Szigethegység fáit úsztatták le a csatornán, mivel a török háborúk után a környéken kevés volt a fa. A csatornát romantikusan be-behajló fűzfák keretezik, ahogy csónakunk szép lassan lecsorog a Strandfürdő, majd Gyula legnagyobb egybefüggő zöldfelülete, ősparkja, a Csigakert mellett. A Kapus-hídnál aztán kikötünk, hogy lesétáljunk az esti fényekben pompázó Kossuth térre (ahol egy ilyen vizes városban mi ás lehetne, mint néhány gyönyörű kivilágított szökőkút), majd a hídon át visszasétálva elhaladunk a világóra mellett, és visszatérünk Gyula belvárosába, hogy egy utolsó jóízű búcsúcsókkal koronázzuk meg az itt töltött hetet: egy finom fagyival. Hogy hol? Van, aki a 100 éves cukrászdára esküszik, mások a kézműves fagyizóban ragadnak le, mi a Várkerthez közeli Maestro hatalmas kelyhei mellett.

Egy utolsó cupp… Viszlát jövőre, Gyula! Mert visszatérünk Hozzád!